Amióta benne vagyok a határon átnyúló ismerkedés légkörében, azóta elkapott a külföld szele. Elkezdett foglalkoztatni a szokásos "miért"-en túl a hogyan is. Van rá esély, hogy világot lássak? Hogy megtanuljak valami merőben újat? Amit nem az iskolapadban eltöltött idő exponenciálisan csökkenő élvezete nyom bele az agyamba? Van rá bármi lehetőség, hogy a régóta dédelgetett álmom elérhető közelségbe kerüljön: "Német földön élni". Amikor 6 éves voltam, egy részem ezt akarta. Elkövetkezendő éveimben néha el-eltűnt a láthatárról ez a kép, de mindig visszatért, és mindig adott valami motivációt, kihívást.
Először az EVS-t be kellett mutatni nekem, ahhoz hogy az agykerekeim beinduljanak. Önkéntes szolgálat egy általad választott európai országban. Tanulni az adott ország nyelvét, részt venni egy szervezet munkájában, együtt lenni más önkéntesekkel, egyáltalán élni egy másik országban egy kicsit másabb kultúrában, közben tapasztalatot szerezni... van még kérdés, Ági?! Hát persze, hogy nincs.
És elindult a dolog.
Önéletrajz, motivációs levél írás németül. Szép kis feladat volt, de elkészült. Majd a megfelelő időben a kiszemelt szervezetnek elküldeni. Ohh igen, a kiszemelt szervezet: elsődleges szempont volt Németország. Második Berlin. A harmadik pedig a konkrét szervezet: FEZ-Berlin. Eze
n felül természetesen alkotni kellett a B-tervet is, mert mivan ha mégsem jön össze. Mert ekkor én még nem tanultam meg, hogy amit igazán akarok az sikerülni fog. Pedig így van, csak még mindig hajlamos vagyok lebecsülni magam.
Jártam keltem otthon az udvarban, mondogattam magamban a játék kedvéért: Ja, ich arbeite im FEZ. Teltek a napok, a hetek, míg egy biztató igen-t kaptam. (Ezen időszak alatti izgalmifaktor és bonyodalomrengeteg megérne egy külön posztot.) Ez azt jelenti, hogy a FEZ szívesen fogadna engem önkénteséül. Tehát azért gyűltünk ma itt össze, hogy... opsz, majdnem. Ezzel az igennel elkezdődött egy második menet. A pályázat beadása a FEZ dolga volt. Az én adataim, a küldő szervezeteme adatai, meg az ő piciny lelkesedésük irántam.
A kiborító kavar, ami egy Jena-i dolgot foglal magába. Tudod, a szívem darabokra hullt néhányszor közben. Dehát miért is?! Kell nekem rögtön a sűrűje? Tényleg? Nem elég egy kisváros, nem elég pár ember, nem elég csak ez-meg-ez?
HÁT NEM! Mert EZT akartam, végigcsináltam, elértem, sikerült. Tulajdonképpen a lelkesedésem és a mély meggyőződésem vitt eredményre. Ezek után nekem ne mondja senki, hogy jó lesz a szamár is a már meglévő ló helyett.
Szóval, míg a pályázat eredményére vártunk, több alkalommal kellett a romokból újratákolnom magam és az elképzeléseim. De megérte nem feladni. Siker a hivatalos papírokkal, megkezdődhet a harmadik menet. Készülődés. Azt hiszed tudtam másra koncentrálni? El tudod képzelni, milyen amikor az Akarsz-Cselekszel-Sikerül háromszög tökéletesen passzol? Az agyam egyszerűen beszíneződött fekete-piros-arany színűre és sehall-selát.
Igen a pakolás, a múlt kiszanálása, a leendő jövőre való aktív előkészület, és az átmeneti 1 év, amit az EVS alapoz meg. Ez két pakolás egyidejűleg. Nyilván sejtettem, hogy lesz ami elmarad, ami felesleges lesz, ami kétséget ébreszt, ami megnyugtat. Életemben talán először éreztem, hogy biztosan és 100%-osan tudom, mit csinálok.
Elmegyek.
Oda, ahova én akarok.
Saját döntésemből.
És örülök neki.
Ez a 4 dolog együtt újdonság volt, ismeretlenként hatott és boldoggá tett. :)
