Az első megmérettetés. Érdekes tapasztalat volt. A FEZ-rendszer tartalmaz egy "tervmaszkot".
Ebbe van beleírva minden kis projektnek a szükség-igénylistája. Mikor hol lesz az a program, ki csinálja, ki a referens, ki az előadó, ki a kontakt, mi kell a terembe stb. Ezt vettük elő a főnökömmel, végignéztük az egész hét történéseit és elmondta a feladatom. Minden reggel jönnek az előadók, őket fogadni, némelyiket elkísérni, egyeseknek csak a kulcsot odaadni. Közben dokumentálnom is kell fotókkal, hogy ki volt ott, ki nem. Érdekes volt, mert ez a hét épp az iszlámról, annak megismeréséről szólt, így voltak olyan gyerekek akiket pl nem lehetett fotózni. Azért én lelkesen mentem végig a több, mint 30 termen és készítettem a borzalmasabbnál borzalmasabb képeket. Még ki kell tanulnom a fotózás mesterségét. Érdekes volt, hogy milyen hamar megismertem az épületet. Főnököm meg is lepődött.
Ezen a héten sokat fejlődött a németem. Érezhetően mertem beszélni, és érezhetően tele voltam lelkesedéssel, hogy én most valami marha újat csinálhatok. Minden nap azzal zártam a napot, hogy a használt termeken végigmentem és ellenőrzitem őket, vajon a holnapi napra továbbadható-e vagy takarítás kell, esetleg otthagytak értékesebb dolgokat, amit viszont az irodába kellett vinni, mielőtt lábakél. :)
Volt egy nő, aki a könyvei miatt aggódott, és feltétlenül a főnökömmel akart beszélni. Lementem megkeresni a főnököt, de láttam sok a dolga, mondtam "elintézem, ha gondolod". Rámnézett és ahogy szokott fülig húzta a száját és mondta, hogy lécci. :) Megyek vissza a nőhöz, mondom nem találom a főnököt, most én vagyok a főnök. Szóval mondja-mi-a-gondja. :)
Érdekesség, hogy ugyanezen a héten volt még egy workshop, ez csak 3 napig tartott, és a melegség a homoszexualitás témakörével foglalkozott. Mert itt fontosnak tartják, hogy a gyerek ne úgy nőjön fel, hogy "mocskos b*zik", hanem kapjon képet arról, hogy azok is emberek, éreznek-szeretnek-sírnak. Rendkívülinek tartom, hogy ezt végig tudták vinni, voltak gyerekek és tanárok akik fogékonyak voltak rá. És amúgyis. Itt Berlinben az egész téma valahogy... majdhogynam hétköznapi. Érezhető ez a "ha nem muszáj nem kavarunk zűrt" mentalitás, és ebbe beletartozik a tolerancia, az élni-és-élni hagyni dolog is.
Pozitív élmény volt a hét.
