Még utolsó hétvégére bevállaltam egy meseprogramot. Aztán meg egy farsang is becsúszott Barbarával. Utolsó napig dolgoztam. Nem véletlen.
Január végén még hazaugrottam, mert el kellett az egyetemi jelentkezést intézni, azonkívül a mamát is láttam még. Anyu vitt fel Pestre a vonatra, amikor február 3-án visszaindultam. Egészen úgy éreztem, amikor a német határt átléptük, hogy végre itthon. Magyarország sokkoló volt számomra.
Két FEZ-es melót vállatam el. Egyiket Coninna miatt, ő kért meg egy hétvégi meseprogramramra, mert akkor a szabadságát nem kell megszakítani idő előtt. Hálás is volt nekem, dehát nem került nagy fáradságba, később kiderült, hogy meg is érte. Ezt Silke-vel csináltam, vagyis neki segítettem. A csizmás kandúr volt az a mese, ahol én segítettem a kicsikkel játszani. Fannyval előző napon ismerkedtem meg, de elég gördülékenyen haladt az ismeretség, és a játék is. Ő volt a csizmás kandúr, és egy-egy szünetben, rajzolt nekem egy képet. Vagyis engem rajzolt le, egy macskával az ölembe, aki ugye a csizmás kandúr, aki akkor még nem volt csizmás. Gestiefelter kater, als er noch ungestiefelt war
A képet eltettem, azóta emlékszem arra a hétvégére.
A másik pedig a farsang 8 napjából 5. Barbara mellett voltam, aki egy kicsit más mint a többiek. Ő már idős, festőművész és a farsangi programon egy mellék workshopot csinált, ahol két játék volt. Az egyik két varázstükör, melybe a gyerekek belenéztek, viccesek voltak és azt lerajzolhatták. A másik meg zsákbamacsaka, de minden zsákban egy-egy grimm-mese kellékei voltak. Túrkálsz a zsákban és kitalálod melyik mese. Jól éreztem magam. Sokat beszélgettünk a Barbarával is, megkedveltem. Sőt, a marketingigazgatőnő is odajött, láttam nevetni őt is. Az utolsó nap péntek volt, én meg szombaton este utaztam Magyarországra vissza.
Az utolsó napokban pakolgattam az irodában is, a lakásban is. Szedtem össze a cuccaim, dobtam ki a nem kellőket és próbáltam csökkenteni a cuccaim mennyiségét, amit haza kell vinnem, de így is 6 bazinagy táskával indultam útnak, és marad is Berlinben egy nagy csomagom a biciklimmel egyetemben. :)
Elköszöntem egy-két embertől, nem volt nagy búcsú, és nem is mindenkitől. Úgy léptem ki a berlini önkéntesszolgálatomból, hogy pénteken még dolgoztam, hétfőn már Pécsett kellett intéznem az egyetemi dolgaim. Nem volt sok időm töprengeni, nem volt időm elbúcsúzni, megsiratni, átélni stb. Mondjuk ehhez az is hozzájárult, hogy tudtam még visszajövök ide. Azt is tudtam pontosan, hogy májusban. :) Így nem volt nehéz.
Micha elintézte, hgoy a FEZ-autóval mentem ki a vonathoz, amit Andreas vezetett. Corinnával is beszéltük, hogy nem vagyunk ilyen búcsúzkodós integetős stb. Ő kísét ki a vonatra, ő rakott fel a vonatra, megölelt és megpuszilt és mindketten a vigyázz magadra szöveggel köszöntünk el egymástól.
A hazautat megkönnyítette, hogy 3 akkor épp Rostockból jövő építészpalival dumáltam végig az utat. Hol aludtunk, hol magyar kolbászt ettünk, hol beszélgettünk, Pesten meg anyu szedett le a vonatról, mert mentem rögtön hozzá. Mami ugyanis kórházban volt. Már a végét járta...
Blogom zárom, Berlini Európai Önkéntes Szolgálatom véget ért. Sok tanulság maradt leíratlan, sok élmény és tudás épült fel, sok ember és berlini utca került a szívembe és amrad ott örökre. Ki tudja, talán egyszer még visszajövök és itt telepedek le. :)
